browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

A díszmadár tenyésztés szerepe a természetvédelemben

A díszmadártenyésztés egy ősrégi időtöltés, kedvtelés, hobby, mely a madarak szeretetéből, a természet szeretetéből fakad. Ma világszerte az ember mellett élő háziállatok, hobby állatok túlnyomó része madár. Csak ezek után jönnek nagyságrendjüket tekintve a kutyák, macskák, rágcsálók, díszhalak stb.
Aki tartott már madarat, tudja, hogy mennyi örömet tud jelenteni akár egyetlen madár is kedvességével, szépségével, énekével. Mindamellett hogy, a díszmadártartás és tenyésztés a szabadidő eltöltésének egy kellemes módja, kikapcsolódást jelent az ezzel foglalkozó embereknek és sikerélményeket adhat a szaporodásuk. Szeretnék néhány mondatban rávilágítani a madártenyésztés egyéb szerepére is.
Az elsők között említendő, hogy a madarakkal foglalkozó emberek legnagyobb része természetvédő is. Nemcsak saját madarairól, hanem a környezetében élő madarakról is gondoskodik, védi őket. Kevesen tudják, hogy sok neves ornitológus madártartó is volt, így többek között Brehm, Chernel, Neumann, a híres német madárvédő Berlepsch mindig tartott a lakásán különféle énekesmadarakat. Egyik híressé vált mondása szerint:
„Tanuld meg először alaposan megismerni a madár életét, ha azt igazán védeni akarod”.
Más oldalról nézve a madártenyésztésnek szerepe van a fajok fennmaradásának szempontjából is.
A tenyésztők munkájára mindinkább szükség van az egyre nagyobb mértékben jelentkező kereskedelmi igények kielégítése végett, az importstop miatt sok madárhoz már csak tenyésztőnél lehet hozzájutni.
A fajok nagy részét mára már sikerült tenyészteni, ezek példányait már nem kell kiragadni a természetből, azok megfelelő mennyiségben állnak a rendelkezésünkre, a mutatkozó igényeknek megfelelően. Azt hiszem természetes, hogy ezeknek a madaraknak az ára jóval több, mint a vadonból befogottaké. Ugyanis ezek a madarak már megszokták a zárt teret, a rendelkezésre álló táplálékot, a klímát, és eredményesebben szaporodnak, mint a vadonból fogottak.
Létezik a madártenyésztésnek az előzőeken kívül egy még fontosabb szerepe is, ami már nem csak közvetve, de közvetlenül is a madárvédelmet, a fajok megmentését szolgálja.
Ez a munka nem más, mint a tenyésztők által felnevelt kipusztulóban lévő fajok egyes példányainak visszatelepítése az eredetei élőhelyükre (feltéve, hogy az még egyáltalán létezik). Jó példa erre a már említett Spix ara esete, de ilyen faj többek között a Moloku kakadu, amely már annyira ritka, hogy a Moloku Nemzeti Parkban is a kipusztulás fenyegeti.
Ide sorolható még a Tukumán amazon, vagy a Rhynchopsitta pachhyryncha nevű papagáj faj. Ez a madár hajdanán Karolina és Luisana állam területén élt, az ott élő farmerek szabályosan kiirtották. A megmaradt madarakat befogták, és sikerült őket tenyészteni is. 1993-ban kerültek visszatelepítésre. A kísérlet azonban nem volt igazán sikeresnek mondható, mivel más természetvédők ugyanarra a területre kondorokat telepítettek, vagyis hiányzott az összhang a természetvédők munkájából.
Egy tényt azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A tenyésztési és visszatelepítési program költsége nagyjából a tízszerese annak az összegnek, amit az élőhelyen való védelemre kellene fordítani. A visszavadítás, visszatelepítés eléggé kétesélyes folyamat. Tehát a rendelkezésre álló forrásokat elsősorban az eredeti élőhely megóvására kellene felhasználni, nem pedig a visszatelepítési akciókra.
A védelem eredményeképpen a vadonfogott hazai énekesmadarak eltűntek a kalitkákból. Ezzel egy időben tűnt el madarászkultúránk egy másik csodálatos fejezete, a „pintyezés”. Sok vidéki és városi ember foglalkozott erdei pinty tartásával, melyet gyönyörű énekéért tartottak, és a legelső énekesek egyike volt. Egy jó énekű pintyért akkoriban, egy ökör árát is megadták. A tapasztalt madarászok több mint 20 strófát is felismertek a pintyek úgynevezett veréseiből. Érdekes megfigyelés, hogy a pintyversenyek felszámolásával a természetből is eltűntek a legértékesebb pintyénekek.

A ma kalitkában – engedéllyel – tartott és tenyésztett pintyek legtöbbjének éneke értéktelen.
Magyarországon ma elvétve találkozunk hazai fajokkal foglalkozó tenyésztőkkel. Kiállításokon ugyan fel-feltűnik nagyritkán egy-egy zöldike, zsezse és ezeknek a kanárival keresztezett egyede, fajhibridje számuk azonban valóban elenyésző.
Annak, hogy a fajok az évszázados hagyományok ellenére is ennyire mostoha szerepet töltenek be a hazai avikultúrában, annak több oka van. Az egyik ok, hogy napjainkban az információs technika ilyen magas szintjénél, bármely idegen földrész madárfajához, még a védettekhez is hozzájuthatunk, amik mellett a hazai fajok szépsége háttérbe szorul.
A következő problémát az jelentheti, hogy amilyen könnyű ezeknek a fajoknak a tartása, annyira nehéznek mutatkozik a tenyésztésük. Azok a madarászok, akik e fajok tenyésztésével foglalkoznak a legnagyobb tapasztalattal rendelkező tenyésztők közül kerülnek ki. Furcsán hangozhat, de a legelterjedtebb a mindenki által ismert házi veréb (Passer domesticus) tenyésztése is komoly tapasztalatokat igényel. Hazánkban is van néhány tenyésztő, aki evvel a fajjal foglalkozik, többen tenyésztik már a fehér és az izabella színváltozatokat is. Ezek a madarászok tanúsíthatják, hogy madaruk a táplálásra, tenyésztésre igen csak igényes.
A harmadik és talán a legnyomósabb oka a hazai fajok háttérbeszorulásának az, hogy ezek a madarak védelem alatt állnak, hozzájutni egy-egy példányhoz, engedélyeket szerezni nagyon nehéz.
A szívós tenyésztői munka eredménye, hogy ma már nem kell madarakat a természetből kiragadni, önellátók lettünk. Megjelentek a tenyésztés során a különböző színváltozatok is.
Az idei Sacilei (Olaszország) madár fesztiválon már igen nagy számban szerepeltek az európai faunához tartozó madarak Tengelicet hat, zöldikét, kenderikét, zsezsét, kettő, süvöltőt egy színváltozatban lehetett látni, és vásárolni.
Felötlött bennem a kérdés, hogy vajon mikor érjük mi azt a szintet el, kis hazánkban, amit a nyugat-európai tenyésztőknél láthatunk.

Görbe Gábor