browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Eleség

AZ ELESÉG

Miután megfelelően elhelyeztük a fiókát, el kell kezdeni a táplálását, mégpedig a lehető leggyorsabban. Az etetést olyan minőségben és mennyiségben kell megvalósítani, hogy teljes mértékben kielégítse a gyorsan fejlődő fióka igényeit. Az énekesmadár-fiókák anyagcseréje rendkívül gyors, így amilyen hirtelen fel tudnak javulni, sajnos ugyanolyan gyorsan le is tudnak gyengülni, ha nem megfelelően vannak etetve. Egy jól eltalált kézzel neveléssel a természetes körülmények között, szülei által nevelt fiókával megegyező, vagy sok esetben még szebb madarat tudunk nevelni. Ez főleg akkor történik meg, ha egészen apró kortól gondozzuk a madarat, hiszen egy néhány napos fióka könnyebben ráhangolódik az általunk alkalmazott etetési stílusra, mint egy olyan, ami néhány nappal a kirepülése előtt került csak hozzánk.
Eleség gyanánt különféle lágykeverékeket, élő eleséget (az általam tárgyalt madarak fiókái esetében ezek rovarok, pókok és férgek), gyümölcsöket, megfelelően előkészített mageleséget, bizonyos fiókák esetében húst és húskészítményeket adhatunk.

Lágykeverék

A madárfiókák szülei pirkadattól egészen szürkületig, szinte megállás nélkül hordják a rovarokat. Ha ezt teljes egészében megpróbálnánk leutánozni, hamar kudarcot vallanánk. E probléma kiküszöbölésére találták ki a lágykeveréket, amellyel a rovarokhoz hasonló, tápanyagokban gazdag eleséget tudunk a fiókának kínálni.
Számos változata van, ki így, ki úgy készíti el. Én az Éneklő kedvenceink c. könyvben leírt keveréket használom, amit egy kicsit átalakítottam, így végül egy rendkívül kímélő eleséget kaptam, ami bármilyen fajú és korosztályú verébalakú fiókának biztonsággal adható, megfelelően etetve a madarak szinte rajonganak érte és nagyon szépen fejlődnek rajta. Elkészítése rendkívül egyszerű: 3 db jó keményre főtt közepes méretű tojást (héja nélkül) még forrón egy sima nyeles krumplitörővel alaposan áttörünk (turmixgéppel nem jó, mert fura lesz tőle az állaga). Ehhez hozzáadunk 25 dkg félzsíros túrót, ehhez jön egy kis maréknyi finomra reszelt trappista sajt. Ezután meghámozunk egy közepes méretű sárgarépát, finomra reszeljük, majd ezt is hozzáadjuk a többihez, végül pedig egy nagyobb csomó petrezselyem jó finomra vágott zöldje következik, majd az egészet jó alaposan összegyúrjuk. A kapott masszából kb. pingponglabda nagyságú gombócokat formázunk és egy gombóc kivételével egy megfelelő méretű tányérra, vagy tálcára kirakva azonnal lefagyasztjuk. A későbbiekben, mikor a fagyasztott gombócokat használjuk, hagyjuk, hogy természetes úton engedjenek fel, mikrózni nem szabad őket. Mikor kiengedett, konyhai papírtörlő segítségével itassuk le róla a felesleges nedvességet, majd ezután tegyük a hűtőbe egy fedéllel ellátott kupába. A fedés azért fontos, mert egyébként kiszárad. Innentől kezdve mindig a hűtőben tároljuk etetések között, mert szobahőmérsékleten gyorsan romlik. Jó, ha még aznap elfogy a keverék. Nekem nagyon bevált ez az eleség, és azoktól is csak pozitív visszajelzéseket kaptam eddig, akik a javaslatomra kipróbálták.
Megjegyzés a lágykeverékhez: Ha fél kg túróból készítjük, akkor 5 db közepes tojást kell hozzáadni, ha a petrezselyem csomók kicsik, akkor a fél kg túróhoz mehet nyugodtan a 3 csomó. Ezen kívül reszelt sajtból 2 marék, sárgarépából pedig 2 db közepes méretű kerüljön az eleségbe. A fél kg-os, zacskós Pilos márkájú félzsíros túró nagyon jól bevált. A túró vásárlásakor nagyon kell arra ügyelnünk, hogy ne krémes állagú, tehát vizes túrót válasszunk, hanem szárazabb állagú morzsalékosat. Ez rendkívül fontos, többek között ezen áll, vagy bukik a lágyeleség minősége. Ha lágy túróból készítjük a keveréket, akkor az eleség folyóssá válik, ami alkalmatlan madáretetésre.
Ezt a keveréket alap-lágykeveréknek is hívhatnám, mivel még számos hozzávalóval lehetne dúsítani (ha más keverékeket nézünk), de én erre azt mondom, hogy inkább ne tegyük! Ez az eleség így kerek egész, így marad megfelelő az állaga, és tapasztalataim alapján a madarak is így kedvelik a legjobban. Az egyéb tervezett eledelt adjuk külön a fiókának. Egy-két észrevételt, ami még ehhez a keverékhez tartozik, a vitaminok és ásványi anyagok fejezet “kalcium” részénél még leírok. 

 

Élő eleség

Bár a lágykeverék kiváló táplálék, csak úgy működik igazán jól, ha mellette a fióka megfelelő arányban kap élő eleséget is. A természetes eleség fenntartja az emésztőszervrendszer zavartalan működését, hiányában előfordulhat, hogy hasmenések, rosszullétek kínozzák a madarat, és ha ezek a problémák tartósan fennállnak, akkor legrosszabb esetben akár pusztulás is bekövetkezhet. Élő eleségként általában vadon fogott rovarokat, pókokat, lisztkukacot, lisztbogarat, gyászbogár lárváját, földi gilisztát, harmatgilisztát lehet a kismadárnak adni.
Vadon fogott rovarokat a kertből, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor rétekről, mezőkről szerezhetünk, de ha valaki elég ügyes, akkor akár az erkélyére is csalogathat komolyabb mennyiséget belőlük. Én e tekintetben szerencsésnek mondhatom magam, hiszen két hatalmas kertünk van. Persze ez nem azt jelenti, hogy könnyedén az ölembe hullik a kívánt mennyiségű ízeltlábú, nekem is meg kell dolgoznom a napi “rovar betevőért”.

Egyenesszárnyúak: Idetartoznak a sáskák, szöcskék és tücskök. Sáskákat kisebb mennyiségben kertekben, utcai árkokban, komolyabb mennyiségben mezőkön, réteken, legelőkön, vízparton találhatunk. Gyakran előfordul, hogy a kanálisok partján a fűben olyannyira elszaporodnak, hogy amikor egy ilyen területen végigsétálunk, ezrével ugrál szét a megbolydult sáskatömeg. Egy ilyen területen könnyedén össze tudunk fogni akár több napra való mennyiséget is. A szöcskék közül madárnevelési szempontból a zöld lombszöcskének és a szemölcsevő szöcskének van jelentősége.
Májusban még csak apró lárváikat találjuk meg, nyár közepétől viszont már a szárnyakkal rendelkező, nagytermetű kifejlett példányaikat tudjuk zsákmányolni. A nagyobb kiterjedésű, magasabb gyomokkal dúsan benőtt területeken nagy tömegben találhatunk zöld lombszöcskéket. Leghatékonyabban a délutáni órákban tudjuk őket fogni, ugyanis ilyenkor a hímek folyamatos ciripelésükkel elárulják hollétüket. A fent említett területeken kívül sokszor lepik el a burgonyaföldeket, búza- és árpaföldeket is. Utóbbi esetben többnyire a búzából kinövő különféle gyomokon (libatop, paréj, acat) találhatóak meg. Ezen kívül a kertek bokrain és fáin is előszeretettel tanyáznak, de itt már sokkal nehezebb őket elkapni. Nagy termete miatt a zöld lombszöcskéből már tíz darab is komoly mennyiségnek számít, főleg abban az esetben, ha valami apróbb madarat nevelünk. A szemölcsevő szöcske a magas fűvel benőtt területeket kedveli, ahol a délelőtti órákban, akár nagy melegben is kitartóan hallatja rendkívül hangos tagolatlan zúgó ciripelését. Nem könnyű észrevenni, mert feketén foltozott barnás zöld színezetével kitűnően beleolvad a környezetébe. Bár gyengén repül, ha menekülésről van szó, akkor kitartó és fürge. A tücskök közül a mezei-, fekete- és házi tücsök, valamint a lótücsök (lóbogár, lótetű) jöhet számításba. A mezei tücsök viszonylag nagytermetű. Mint, ahogyan azt a neve is mutatja, mezőkön, füves területeken fordul elő, ahol földbe vájt lyukat készít magának és ennek bejáratánál ciripel. Mivel veszély esetén rögtön visszahúzódik az üregébe, ezért nem könnyű feladat elkapni. A fekete tücsök kisebb termetű a mezeinél és a ház körül, a kertben fordul elő. Leginkább repedésekben, tégla alatt, gallyrakásokban, építési törmelék között, levágott fű alatt stb. tanyázik. A legjobban úgy juthatunk nagyobb mennyiségű fekete tücsökhöz, hogyha a kert félreeső részeiben búvóhelyeket biztosítunk számukra. Metszés és gyomlálás után a gallyból és gazból némi vágott fű hozzáadásával kisebb dombokat alakíthatunk ki, emellett linóleumot is leteríthetünk, amit utána a fent említett növényi részekkel kissé meg is szórhatunk, ezzel még vonzóbbá téve a tücskök számára. A búvóhelyek környezetét hagyjuk szabadon, ha gyomos, akkor alaposan takarítsuk ki úgy, hogy csak a sík talaj maradjon! Néhány hét elteltével, mikor már a gazkupac jól kiszáradt, elkezdhetjük ellenőrizni. Tanácsos óvatosan bolygatni a kupacot, mert így egyszerre csak egy-két riadt rovar próbál majd kereket oldani, amelyeket könnyedén el tudunk csípni. A rejtekhelyéről kiugrasztott tücsök a nyílt területen már könnyű préda. Mikor begyűjtöttük őket, igazgassuk meg a kupacot, majd 1-2 hét múlva újra megnézhetjük a rejtekhelyet. A házi tücskök a házfalak, kerítések, villanyoszlopok repedéseiben tölti ideje nagy részét. Igen jól repül, éjszaka gyakran jön lámpafényre. A lótücsök a legtermetesebb tücsökfajunk. Igen kártékony, ahol elszaporodik, ott komoly károkat tud okozni a veteményben, mivel elrágja a palánták gyökereit. A földalatti növényi részeken kívül gilisztával is táplálkozik. Általában véletlenszerűen, ásás közben kerülhet egy-egy példány a szemünk elé. A trágyagiliszta különösen a kedvencei közé tartozik, ezért a horgászok gilisztatenyészeteit gyakran ellepik a lóbogarak, nem kis bosszúságot okozva ezzel (saját tapasztalat). Mikor madárnak adjuk, előtte távolítsuk el az ásólábait!

Lepkék: Kiváló táplálékok, az összes madárfióka számára megfelelő, magas tápanyagtartalommal és kitűnő élettani hatással. Madárnevelés szempontjából a különféle éjjeli lepkék azok, amelyek komolyabb jelentőséggel bírnak. Mivel ezek többsége nappal nemigen mozog, így nagyobb mennyiséget éjjel, lámpafénynél tudunk fogni. Szürkületkor kapcsoljuk fel a kerti lámpákat, majd mikor már kellő számú lepke érkezett, elkezdhetjük a gyűjtést. Lehet kézzel fogni, de használhatunk hálót, vagy csapkodhatjuk őket légycsapóval is. Különféle szakkönyvek fénycsapda használatát javasolják, hiszen ez esetben nem kell egész éjszaka a lámpáknál lepkékre várva dekkolnunk. A legtöbb zsákmányra azokon az estéken számíthatunk, amikor nagyon meleg van. Ilyenkor mindenképpen érdemes próbát tenni. Jobb éjszakákon volt, hogy több mint 150 db éjjeli lepkét sikerült fognom.

Bogarak: Néhány kivételtől eltekintve a bogarak nagy része jól bevált élő eleség. A közismert cserebogarak kedvelt eledelei a madaraknak. Általában tömegesen fordulnak elő, így ha ügyesek vagyunk, cserebogárrajzáskor nagy mennyiséget tudunk zsákmányolni belőlük. Madárnevelési szempontból a májusi-, sárga- és júniusi cserebogárnak van jelentősége. A májusi cserebogár termetes kártevő, amely ha elszaporodik, komoly károkat tud okozni az erdőkben. Akár egy éjszaka alatt képesek egy fát kopaszra rágni. A sárga cserebogár áprilisban, a kora délutáni órákban kap szárnyra és a kertekben, szántóföldeken, utcai árkokban alacsonyan a föld felett repülve késő délutánig rajzik. A vízpartokat is temérdek mennyiségben lepik el ilyenkor, ahol eredményesen, nagy mennyiségben gyűjthető. A kisebb termetű, ezüstös színezetű júniusi cserebogár este kel szárnyra. A sötétedés beálltának pillanatában, hirtelen indul meg a rajzása, majd kb. egy órán belül abba is marad. Nem könnyű elkapni, mert igen jól és kiszámíthatatlanul repül, ráadásul mindezt sötétben végzi. Ha mégis megpróbálkozunk a vadászatával érdemes egy alacsony fa mellé állni (a fiatal szivarfát nagyon kedvelik), ugyanis a fűből történő felszállás után többnyire a lombkorona körül repkednek és a levelekre leszállva párosodnak. Ha sikerül egy nőstény cserebogarat fogni, azzal jó pár hímet magunkhoz tudunk csalogatni. A felmutatott, kézben tartott nőstény után a hímek a kezünkre szállnak és másik kézzel könnyen el tudjuk őket kapni. Egyszer próbáltam eddig ezt a módszert és sikerrel is jártam, igaz nem tudtam sokáig csinálni, mert a szúnyogok majdˊ meg ettek. A cserebogarakon kívül még meg lehet említeni a méhész- és suszterbogarat is. Az utóbbi májusban tömeges lehet, a fehér gyöngyvesszőn virágzáskor különösen sokat lehet találni. A kőrisbogarat, gyászbogarat és aranyos virágbogarat (más néven rózsabogár) kerüljük!

Méhek és darazsak: Fullánkos rovarok, ezért etetéskor legyünk körültekintőek! Persze nem kell megijedni, könnyedén meg lehet őket “műteni” és ezt követően már a fent említett rovarokhoz hasonlóan kitűnő madáreleséghez jutunk. A háziméh mint élő eleség, több szempontból is előnyös. Tápanyagtartalma mellett könnyű beszerzése, valamint élettani hatása is kimagasló. A vészesen legyengült vagy a helytelen neveléssel tönkretett madárfiókákat, amennyiben még van bennük némi élet és még hajlandóak eltátani időnként a csőrüket, meg lehet menteni tisztán háziméh etetésével. Tavasztól őszig gyűjthető, a virágzó növényekre szép számmal érkezik. Gyümölcsfák virágzásakor, ha elég kitartóak vagyunk, komoly zsákmányra tehetünk szert. Az érkező méheket a madáretetéshez használt finom csipesszel lehet lekapkodni a virágokról és ezt követően befőttesüvegbe tenni. Amikor úgy gondoljuk, hogy már eleget fogtunk, akkor vigyük be a zsákmányt, üljünk le egy asztal mellé és kezdjük meg a fullánkozást. Ezt legkönnyebben úgy tudjuk megtenni, ha előveszünk egy darab olyan szövetet, amibe a méhek fullánkja beleragad. Erre a célra megfelelő egy darab vizes pólóanyag, vagy gumival bevont szövetkesztyű. Fogjuk meg a csipesszel a méhet a derekánál, majd értessük potrohvégét az anyaghoz. Ha minden jól alakul, akkor a fullánk beleáll az adott szövetbe és mikor a méhet megrántjuk, a fullánk ottmarad. Megesik, hogy a méh nem hajlandó használni a fullánkját és nem szúr bele az anyagba. Ez esetben nyomjuk agyon, majd a csipesz segítségével távolítsuk el a fullánkot. A darazsak közül a francia darázsra (közismertebb nevén vaddarázs) érdemes vadászni. Egész nyáron tömeges, a kerti virágokon, hullott gyümölcsön, kutaknál, állatoknak kitett itatók körül gyakran találkozhatunk velük. A szőlőt is előszeretettel dézsmálják, nem kis bosszúságot okozva ezzel a gazdáknak. Egyes nyarakon előfordul, hogy különösen elszaporodnak, fokozva ezzel kártételüket. Cukros vízzel lehet őket a leghatékonyabban csalogatni. Figyeljük meg, hogy melyik virágnál repkednek a darazsak, majd az adott növényt locsoljuk meg alaposan cukros vízzel. Ezt a műveletet úgy végezzük, hogy a mérőpohárban, vagy egy tálban lévő cukros vízből vegyünk egy keveset a kezünkbe, majd gyors hintő mozdulattal szórjuk rá az adott növényre. Hamarosan azt fogjuk tapasztalni, hogy egyre több darázs lepi el a virágot, és mikor már jó sokan vannak, megkezdhetjük a vadászatot a csipeszünk segítségével.
A trombitafolyondár remek rovarcsalogatóvá tud válni, ha időnként meghintjük a leveleit a fent említett cukros vízzel. Ez a növény alaphelyzetben is vonzza a rovarokat, hiszen virágai egész nyáron át nyílnak, levelei pedig jó pihenőhelyül szolgálnak számukra. Ha alaposabban szemügyre veszünk egy trombitafolyondárt, megfigyelhetjük, hogy egy-két darázs, méh és néhány légy mindig repked körülötte. Ha ilyenkor meglocsoljuk a növényt cukros vízzel, e rovarok száma rögtön megsokszorozódik és hamarosan már hatalmas zsongás veszi kezdetét ott, ahol korábban még csak néhány ízeltlábú tartózkodott. A szoktatás idején jobb, ha a növénytömeg nagyobb területére kerül a cukros vízből, később viszont praktikusabb, ha növénytömeg felét, vagy csak a negyed részét szórjuk meg, mert így az éhes rovarsereg szinte egy csomóban fog a folyondárra szállni. A legelső locsolást követően eltelhet fél nap, vagy akár egy nap is, mire a bogárság felfedezi a Kánaánt, de ha beindult a dolog, akkor utána nincs megállás.
A már beállt rovarcsalogató hely úgy működik, hogy a cukros víz kilocsolását követő fél órán belül ellepik a méhek és a darazsak a növényt. Mikor már elhordták a cukor javát, ők maguk is eltűnnek. Utánuk megérkezik a különféle legyekből álló raj (húslégy, kék dongólégy, zöld döglégy, gilisztalégy stb.), amivel nincs vége a történetnek, mert este pedig bagolylepkék lepik el a korábban cukorral meghintett leveleket, befejezve a takarítást.
Most térjünk vissza a darazsakhoz: a darazsak összefogása nem túl nehéz feladat. A madáretetéshez használt csipesz segítségével tudjuk lekapkodni őket a levelekről, majd betenni őket a befőttesüvegbe. Miután jól teleszívták magukat cukros vízzel, eléggé elnehezülnek, és ilyenkor elég könnyű prédává válnak.
A háziméh befogása már egy kicsit nehézkesebb, mert a locsolás után –főleg, ha már jól odakaptak a helyre- pillanatok alatt százával özönlik el a növényt. Vagy úgy csináljuk, hogy a cukros víz kilocsolása után ne menjünk el, hanem már akkor kezdjük el őket kapkodni, mikor még csak kevesen vannak, vagy ha hagyjuk, hogy elárasszák a növényt, akkor várjuk meg, míg újból elkezd a méhek mennyisége csökkenni, mert a csúcsponton nem szerencsés a közelükben lenni. Ha egy házi méhet elcsípünk, és ezt a többi érzékeli, egyesek támadásba lendülhetnek. A csipeszt sem árt időnként vízbe mártani, hogy lemossuk róla a méhek veszélyt jelző feromonját. A feromon jelenlétét könnyen ellenőrizhetjük: ha méhvadászat közben megszagoljuk a csipeszt, és azt tapasztaljuk, hogy a hegye a gyümölcsös rágóhoz hasonló illatú, akkor jobb, ha meglögyböljük egy kis vízben, mert a méhek erre a szagra ugranak. Van egy gyorsabb módja is a méhfogásnak: kiteszünk hokedlire egy tálcát, erre öntjük a cukros vizet, mikor már jó nagy a zsongás a tálca körül, egy biztonságos helyről (pl. ablakból) porszívó segítségével néhány perc leforgása alatt beszippantjuk a mérges rovaráradatot. Annak idején, 2009 nyarának végén, mikor kiderült, hogy Zuzuka fecskémet át kell teleltetni, ezt a porszívós módszert alkalmaztam, hogy kicsit megelőzzem magam a téli rovarelemózsiájának begyűjtésében, mert arra már nem volt idő, hogy minden egyes bogarat egyenként fogjak össze. A porszívózás egyedüli hátránya az, hogy a porzsákból kikerülő rovarok minősége csökken, mivel nem maradnak egészben, de ezt a kis “szépséghibát” leszámítva tökéletesen megfelelőek a madarak számára.
A darázsfészek: a kifejlett darázson kívül a darázsfészek is rendkívül jó eledel. A fészekben lévő puha, tápanyagokban gazdag, lédús darázslárvák értékes tápanyagforrást jelentenek a kismadarak számára. Darázsfészkekkel leggyakrabban padláson, rag alatt és különféle csövekben találkozhatunk. Elmondható, hogy nyaranta elég sok fészek épül a padlásokon, a cserepekre ragasztva. Megszerzésük nem túl bonyolult, de mivel a darazsak otthonuk védelme és a lárvák ellátása érdekében folyamatosan a fészek félszínén tevékenykednek, így gyűjtéskor körültekintőnek kell lennünk. A padláson lévő darázsfészek esetében eredményesen használható a szokványos füstölőpálcika. Megfelelő távolságra állva a fészektől hagyjuk, hogy a füst a darazsak felé áramoljon. A darazsak rendkívül utálják a füstöt, ezért rövidesen sietve távoznak majd a szabadba, ekkor leütjük az őrizetlenül hagyott fészket és már a miénk is a zsákmány. Esős, hideg idő esetén az egész fészek élete megbénul. Ilyenkor a fészken lévő darazsakat is meg tudjuk szerezni. A hidegtől elgémberedett rovarokat könnyedén le tudjuk szedni a fészekről, végül pedig a fészket is begyűjthetjük. A rag alá épült fészekről, ha mód van rá, slaggal történő locsolással lehet elriasztani a lakókat, de a már fent említett porszívós megoldás is alkalmazható. Pár évvel ezelőtt így porszívóztam az eresz alól darázsfészket. A fészek közelébe emeltem a cső végét, ekkor a felbolydult dühös rovarnépség legbátrabb tagjai már támadó szándékkal kezdtek rárepülni a porszívó csövére, de ez a ténykedésük nem tartott sokáig, mert rögvest egymás után tűntek el benne. Mikor a darázsfészek lakói már mind a porzsák mélyén csücsültek, a (lárvákat leszámítva) lakatlan fészekhez értetve a csövet, egyszerűen leemeltem a helyéről.
Vödrös módszer: Idén ötlöttem ki ezt a fogási módot, és bevallom őszintén eleinte egy kicsit kételkedtem a sikerességében, de a végén még a vártnál is jobban alakult a helyzet. A módszer lényege az, hogy a fent említett csalogatás, szoktatás után egy nagyméretű fedeles vödröt (természetes fedél nélkül) helyezünk ki egy hokedlire annak a helynek a közvetlen közelében, ahol a rovarok csalogatása történik. Kezdetben, egy-két alkalommal érdemes valamilyen művirágot, vagy egy csokor nem mérgező növényt a vödör alján elhelyezni (ügyeljünk rá, hogy ne lógjon ki a vödörből), és azt behinteni cukros vízzel. Később viszont már nem kell ilyesmivel bajlódnunk, elég, ha a vödör aljába öntünk vékonyan a cukros vízből, illetve bekenjük a vödör belső falát, kb. olyan fele magasságig. A cukros vizet úgy kell elkészíteni, hogy fél liter vízhez 30 dkg cukrot adunk. A méhek és darazsak olyannyira megszokják az “etetést”, hogy a végén már alig várják, hogy kitegyük nekik a cukros csapdát. Mikor a kívánt mennyiségű rovar már a vödör alján lakmározik, a megfelelő pillanatban egy határozott mozdulattal tegyük a fedelet a vödörre, és miénk a zsákmány. Viszont így, ebben a formában nem tudunk velük mit kezdeni, ezért a hűtőbe kell tenni a vödröt, hogy a benne lévő mérges rovarnépség ledermedjen, és így ártalmatlanná váljon. Miután a hideg hatására mozdulatlanná váltak, egyszerűen öntsük őket egy üvegbe.
A vödrös módszerrel a nyári kánikulában vizet hordó vaddarazsakat is eredményesen foghatjuk. Figyeljük ki, hogy honnan hordják a vizet a darazsak, majd szüntessük meg a vízforrást és tegyük a helyére a vödröt, de ezúttal vízzel feltöltve, mégpedig kb. ¾ részig. A darazsak hamar átszoknak a vödörbe, és rövidesen innen fogják majd hordani a vizet. Ha úgy ítéljük meg, hogy már elég darázs van a vödörben lévő víz felszínén, csapjuk gyorsan a tetőt a vödörre, majd jól rázzuk össze a tartalmát. Ezt követően kinyithatjuk a vödröt, és csipeszünk segítségével könnyedén ki tudjuk szedni a vízben fuldokló darazsakat. A francia darazsak mellett a német darazsaknak is komoly szerep jut a madarak etetésében. Ez utóbbi darázs tömeges, sokszor már bosszantóan nagymértékű rajzása nyár végén kezdődik és egész ősszel, a hűvös idő beálltáig tart. Cukros vízzel, vagy egy darab hússal tudjuk őket a vödörbe csábítani. A húst olyannyira kedvelik, hogy ha ebben az időszakban kiakasztunk egy darab húst, azt teljesen ellepik.
A vödrös módszer azért előnyös, mert ezzel gyorsan és könnyedén juthatunk nagyobb mennyiségű rovarhoz, és ehhez nem kell különösebben nagy rovarvadászoknak lennünk. A vödörből kikerülő rovarok a porszívóból kikerülőkkel ellentétben sértetlenek, így a minőségük is jobb.

Legyek: Bármilyen fajú és korosztályú madárfiókának megfelelőek, etetésük különösen jótékony hatású a napos fiókák számára. Madárnevelési szempontból – a teljesség igénye nélkül- a házi légynek, húslégynek, kék dongólégynek, zöld döglégynek, poroshátú gilisztalégynek, herelegyeknek, viráglegyeknek, különféle böglyöknek van jelentőségük. Ház körül, a kertben a virágokon, állatok körül, üvegtető alá rekedve, fóliasátorban rekedve gyakorta találkozhatunk velük. Ételmaradékkal, dinnyével, friss hússal (direkt írtam friss húst, mert erre is szép számmal jönnek, nem kell rothadó húst kitenni), a már fent említett cukros vízzel tömegesen csalogathatók, és ha rendszeresen teszünk ki nekik ezt-azt, napról-napra egyre többen lesznek. Nekem a cukros víz vált be a legjobban, tényleg százával jöttek rá a húslegyek, dongólegyek és döglegyek.
A házi legyet a ház körül találhatjuk meg leggyakrabban, de igazán jó minőségű házi legyekkel a haszonállatok körül találkozhatunk. Intenzív állattartásban (sertés, baromfi –különösen a mélyalmos tartású libatömés-, marha, birka) milliószámra “terem” a nyári melegben. A “szokványos” legyektől jóval értékesebbek azok a házi legyek, amelyek az állatok között, darán és tápon híznak. Szinte kétszer akkorák, lédúsak, kövér potrohuk majd’ kipukkad. Mivel az ilyen légy úgymond erős kaja, nem ajánlatos vele túlzottan belakatni a kismadarakat, mert megfeküdheti a gyomrukat. Megfelelő mennyiségben adagolva viszont nagyon szépen fejlődnek rajta.
A húslégy és a kék dongólégy legkedvezőbb tulajdonsága a viszonylag nagy méret, ezért a kisebb termetű énekesek fiókái számára egy-egy termetesebb példány igen emberes falatnak számít.
A herelegyek és egyéb viráglegyek, mint ahogy a nevük is mutatja, a különféle kerti virágokon jelennek meg. Nyáron a tollas gyöngyvessző, az ördögszem, a levendula, nyári orgona és a büdöske virágait látogatják a legszívesebben, ősszel pedig az őszirózsán és a varjúhájon zsongnak. A közönséges herelégy szaporodási időszakban gyakran lepi el a trágyarakások környékét, mivel légcsővel ellátott lárvája a trágyalében úszva fejlődik. Nagy mérete miatt kedvező, valamint a túletetés veszélyétől sem kell tartanunk, legalábbis eddig én még nem tapasztaltam ilyesmit, pedig jó párszor tömtem már vele tele fiókákat. A cukros vízre egyáltalán nem jöttek.
Végül pedig következzenek a böglyök. Hatalmas termetű vérszívó legyek, amelyek nagyobb tömegben a legelő állatok körül találhatók meg. A legelőn lévő marhákat, lovakat előszeretettel gyötrik, nem kevés bosszúságot okozva ezzel. Strandon, vízparton az embert is megcsíphetik. Kiválóan, fordulékonyan repülő fürge rovarok. Ha csípésre adják a fejüket, rendkívül rámenősek tudnak lenni, szúrásuk fájdalmas, olyan, mintha kést döfnének az emberbe. Madárnevelési szempontból rendkívül értékesek. Nagy melegben, a beton fellocsolásakor szinte menetrendszerűen megjelenik egy-egy példány. A kezdeti fürge cikázás után a szomjas bögöly általában feladva óvatosságát leszáll, és ilyenkor, ha elég ügyesek vagyunk, lecsaphatjuk légycsapóval a betonon. Tavaly nyáron sűrűn találtam böglyöt a ház előtti üvegtetőnk alá rekedve, volt, hogy egy nap 4-5 db-ot is sikerült így fognom. Közismert, nagytermetű fajok a marha- és lóbögöly, de még ide tartoznak kisebb termetű pőcsikek, illetve a különféle rablólegyek (pl.vércselégy) is.

Lárvák és bábok: Ide tartoznak többek között a különféle lepkehernyók, pajorok, légylárvák, a vad lisztkukac és a gyászbogár lárva, illetve ezek bábjai. Magas tápanyagtartalommal rendelkeznek, hiszen belőlük kell, hogy kifejlődjön majd a későbbi imágó. A tápanyagtartalom mellett az élettani hatásuk is nagyon jó, nevezetesen könnyen emészthetőek, melynek a napos, néhány napos fiókák táplálásában van nagy jelentősége. A madárszülők is inkább ilyen jellegű táplálékot keresnek, mikor még fiókáik aprócskák.
Hernyók terén leggyakrabban a különböző bagolylepkék hernyóival találkozhatunk nagy tömegben, hiszen ezek a kártevők időről-időre eláraszthatják a veteményest. A zöldségen kívül a tejes kukoricacsőben is előszeretettel lakmároznak, ezen kívül a gyomokat is kedvelik. Gyomlálás közben, a gazos terület megbolygatását követően számos hernyó és báb kerülhet a szemünk elé. Az utóbbi még a hernyótól is jobb eledel, csak fontos, hogy etetés előtt csippentsük le a végén található szúrós kis bigyót, mert az felsértheti madarunk nyelőcsövét. Ha már a hernyóknál tartunk, okvetlenül meg kell, hogy említsem a fűzfarontó lepke fanyüvő lárváját. Ennek a fura nyűszerű, első ránézésre gusztustalan, otromba kinézetű lárvának az áldásos hatására pár éve ősszel sikerült rájönnöm, amikor ki kellett vágatni a hátsó udvarban lévő nyárfáinkat. Az egyik nyárfából több mint 40 db óriási hernyót sikerült kiszedni madaraim nagy örömére. A hernyókból megtartottam néhányat friss fogyasztásra, a többit viszont megmostam, majd tálcán szétterítve lefagyasztottam. Emlékszem, hogy a seregélyem helyben ugrált, miközben nyelte az óriási kukacot. A fecském is majd’ összetörte magát értük, de neki persze szeletelve szervíroztam.
A farontó hernyók több évig fejlődnek az élő fában, majd mikor eljön az idő, előmásznak, hogy azután a földbe ássák magukat és ott gubót szőve bebábozódjanak. Csak azok a hernyók alkalmasak etetésre, amelyek még fiatalok: tehát fehér színűek és szagtalanok. A kifejlett, bűzlő, lilás piros hernyót kerüljük! A lárva méretéből adódóan a fiókáknak darabolva kell kínálni, a kőkemény, fekete, éles rágókkal felfegyverzett fejet pedig minden esetben dobjuk el! Ha nagyobb mennyiséghez jutunk, mindenképpen fagyasztani kell, mert a fából kikerülő hernyókat nem lehet sokáig életben tartani, vagy ha még életben is maradnának, értékes zsírtartalékaikat gyorsan felélnék.
Korábban már említettem, hogy a rózsabogarat kerüljük, ez viszont nem jelenti azt, hogy a pajorját is kerüljük el. Sőt! A legjobb, ha minél többet vonzunk belőle a környezetünkbe. A túlméretezett cserebogárpajorra emlékeztető lárva a komposztban érzi magát a legjobban. Ha tavasszal egy jókora kukában szakszerű komposztálásba fogunk a virágoskertben, ősszel már jó eséllyel számíthatunk arra, hogy a komposzt tele lesz pajorral. Egyedül csak arra kell ügyelnünk, hogy a kuka fedele mindvégig le legyen nyitva, és az alja legyen bőven kilyukasztgatva, mert ha a felesleges nedvesség nem tud eltávozni, könnyen malajjá válhat az egész, és ezzel minden addigi munkánk kárba veszik. A rózsabogár pajorja más cserebogárpajorral egyetemben a fiókák kedvelt tápláléka.
A vadon élő lisztkukac néhány apró különbséget leszámítva megegyezik az állatkereskedésekben kapható lisztkukaccal. A színezete lehet vörösessárga, mint a tenyésztetteké, de számos barnásfekete és szürkésbarna példány is megtalálható közöttük. Előfordulhat, hogy gyűjtéskor szinte csak sötét színű lárvákat találunk. A sötét színű lisztkukac, mint eleség semmiben sem különbözik a hagyományos színezetűtől. Lisztkukacot galambpadlásokon, tyúkólakban, takarmánytárolókban találhatunk nagyobb mennyiségben. A madárfiókák eredményesen nevelhetők rajta, a lerobbant madarak kezdeti, életmentő elesége lehet. A lisztkukacból fejlődő lisztbogár ugyanolyan jó –ha nem jobb- eledel, mint a lárvája. Mielőtt odaadnánk a fiókának, vágjuk le a kemény szárnyfedőket.
A gyászbogár lárvája küllemre nagyon hasonlít a lisztkukachoz, első ránézésre össze is lehet vele téveszteni, főleg, ha a gyászbogár lárva még nem teljesen kifejlett. A kifejlett, vagy a kifejletthez közeli állapotú gyászbogár kukac viszont már jól elkülöníthető a lisztkukactól. Termetes, világossárga, vaskos és fénylik. A lisztkukaccal ellentétben inkább a nyirkosabb helyeket kedveli, főleg ha ezen a helyen van korhadó fa, vagy ocsú szétszóródva. Olyan nagy tömegben nem fordul elő egy helyen, mint kisebb termetű rokona, de tenyésztésére –bár körülményesebb, mint a lisztkukacé- egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a madarászok. A gyászbogár a lisztbogárral ellentétben nem alkalmas a fiókák táplálására.
A légylárva, vagy más néven csontkukac nem egyeztethető össze a madárfiókák élettanával, véleményem szerint kifejezetten káros táplálék. Vastag bőre szinte emészthetetlen a kismadarak számára, általában áthalad az emésztőszervrendszeren és egészben, sértetlenül ürül ki. Ha nem változtatunk az eleségen, és továbbra is erőltetjük a csontit, akkor ezzel rendkívül megterheljük a fiókát, ami végül a pusztulását okozza. Le lehet a csontit forrázni, de az a végeredményen vajmi keveset változtat. A forrázott csontit valamennyire fel tudja dolgozni a fióka zúzája, de ennek etetése során is gyakori az elhullás, vagy ha valami csoda folytán mégis felnő a fióka, akkor is visszamaradott lesz. Én egyszer próbálkoztam csontival háziveréb fiókánál, és sajnos azt tapasztaltam, hogy a madár ugyanabban a formában nyomta ki a légynyüvet, mint ahogyan azt elnyelte. Gondoltam, hogy ez egyáltalán nem lehet normális dolog, így csonti etetését azon nyomban felfüggesztettem, és megfogadtam, hogy madárfiókának –bármilyen madárról legyen is szó- csontit többet nem adok. Úgyhogy jobban járunk, hogyha az itt tárgyalt madarak nevelése során a csontkukacot úgy elfelejtjük, mintha nem is létezne.
A csontkukacból fejlődő bábbal viszont már teljesen más a helyzet. A légybáb, nevezetesen a házi légy bábja a legkiválóbb táplálékok egyike. A báb belsejében lévő folyékony anyag magas tápanyagtartalommal, a külső kitines burok pedig nagyon kedvező élettani hatással rendelkezik. Ha elegendő áll a rendelkezésünkre, kizárólag csak ezen fel lehet nevelni a madárfiókákat. A legjobb minőségűek a vöröses színű bábok. Frissen adagolva a legjobbak, de fagyasztott állapotban is megteszik. A fagyasztott báboknál viszont ügyelni kell arra, hogy felengedés után gyorsan fel kell őket etetni, mert pillanatok alatt megfeketednek, és a megfeketedett bábok már romlottak (friss bábok esetén a kikelés előtt álló bábok azok, amelyek megfeketednek, tehát ott ezzel nem kell törődni). Ezen kívül a fagyasztott báb már nem alkalmas a kizárólag önmagában történő etetésre, kell mellé mást is adni (lágyeleség, egyéb rovarok stb.). A tényt, hogy a légybáb ennyire kiváló eledel, maguk a madarak árulták el nekem jó pár évvel ezelőtt: nyáron egyszer arra lettem figyelmes, hogy a trágyakazalon, illetve annak környékén igen nagy a forgalom. Seregélyek, házi rozsdafarkúk, barázdabillegetők, házi- és mezei verebek, néha még széncinegék is egész álló nap a trágyarakás szárazabb pontjain “guberálnak”. Mikor közelebbről szemügyre vettem őket, észrevettem, hogy egy jókora sötét csomóval a csőrükben távoznak. Nem sokkal később rájöttem, hogy a szalmaszálak között megbúvó légybábok vonzzák a madarakat. Ezt követően elkezdtem alkalmazni a fiókák nevelésénél és mondanom sem kell, nagyon jól bevált. És ha még ez mind nem lenne elég, pár évvel ezelőtt láttam egy filmet, ami brit vállalkozásokat mutatott be. Az éppen aktuális rész egy olyan családi vállalkozásról szólt, ahol madáretetőkbe való speciális madáreleségeket gyártottak. A keverék utolsó alkotóeleme a házi légy bábja volt, amit kilószámra kevertek a masszához. A személyes jó tapasztalatokon kívül a látottak is azt igazolták, hogy a légybáb kiváló táplálék a rovarevő madarak számára. Egyébként a bábokhoz ők személyesen nevelték a csontikat. Úgy gondolom, hogyha a csontkukac megfelelő lenne a madarak számára, akkor nagy valószínűséggel nem vacakoltak volna a báboztatással, hanem rögtön a nyüveket adták volna a keverékhez.
Ide még annyit, hogy a zöld döglégy bábjával (bebábozódott horgászcsonti) kapcsolatban nincsenek túl jó tapasztalataim, ezért ezt sem merem biztonsággal ajánlani.

Az állatkereskedések rovarkínálata: Leggyakrabban lisztkukacot, viaszmoly lárvát, különféle sáskákat, tücsköket, selyemlepke hernyót tudunk vásárolni. A vidéki, kisebb állatkereskedésekben előfordulhat, hogy csak lisztkukacot tudunk venni, és azt sem mindig. Ez a lisztkukac élettani hatásait tekintve nem egyezik meg a vadon élő változattal. Gyakran lehet olvasni szakemberek által írt cikkekben, ill. madártartással foglalkozó könyvekben, hogy a lisztkukac A-vitamin hiányt és elhízást okoz. Az a helyzet, hogy én ehhez nem tudok hozzászólni, mert mindig csak vadon élő lisztkukacot használtam, és mivel olyan nagy mennyiséget soha nem tudtam összeszedni, amivel hosszú ideig, egyoldalúan tudtam volna táplálni az éppen aktuális fiókámat, így nem derült ki, hogy okozott volna-e problémákat, vagy sem. Nekem eddig csak jó tapasztalataim vannak a lisztkukaccal kapcsolatban: a fiókák rajonganak érte és szépen fejlődnek rajta.
Sokan vannak, akik az élő eleség részeként csak ezeket a bizonyos, kereskedésekben kapható rovarokat –főleg tenyésztett tücsköt- etetnek. Mivel ilyen esetben az étrend természetes része eléggé egyhangúvá válik, és sokszor nem is azt kapjuk az adott rovareleségtől, amit elvártunk, előfordulhat, hogy emiatt problémák merülhetnek fel védencünk gondozása folyamán. Fontos tehát, hogy a kismadarat úgy tápláljuk, hogy az étrend természetes részének minél nagyobb hányada az adott fajra jellemző, vadon fogott rovartáplálék legyen.

Egyéb rovarok: Levéltetvek, fátyolkák és szitakötők, szúnyogok, bársonylégy. E rovarok gyakran kerülnek az énekesmadarak étlapjára a költési időszakban. A levéltetveket a verebek, cinegék és bizonyos magevők adják kezdő eleségként néhány napos fiókáiknak. A szalmasárga színezetű közönséges szitakötő gyakran lepi el a kerteket a madarak legnagyobb örömére. Fátyolkára és szitakötőre elsősorban a repülő rovarokkal táplálkozó madarak –főleg fecskék- vadásznak a legszívesebben.
A szúnyogok közül igazából csak a lószúnyogoknak van jelentőségük madárnevelési szempontból. Közülük a tavaszi lószúnyoggal és a közönséges lószúnyoggal találkozhatunk leggyakrabban. Az előbbi április-májusban a kertekben, utcai árkokban tömegesen van jelen a fű között, ill. a bokrok levelein, míg az utóbbi jobban a nyári és kora őszi időszakban fordul elő nagyobb mennyiségben. Jóval termetesebb is, mint a tavaszi, és gyakran jön este lámpafényre. Ha pár napos fiókának adunk lószúnyogot, előtte távolítsuk el a hosszú lábait, a tokos kor végén, a tollasodó kor kezdetén, már mehet neki úgy, ahogy van. Az aprócska vérszívó szúnyogra nincs értelme, hogy pazaroljuk az energiánkat, mivel ezeket képtelenség olyan hatásfokkal gyűjteni, mint ahogyan azt a madarak teszik.
A bársonylégy is kedvelt prédája a rovarevő madaraknak, a seregély különösen szereti, a gyümölcsfák vékony ágain tornászva, kitartóan gyűjtögeti fiai számára. Ha nagyobb mennyiségre bukkannak, előfordulhat, hogy naphosszat csak ezzel etetnek.

Pókok: Ha a házunk környékét ellepik, adhatunk belőlük kiegészítésképpen a fiókának. A szigorúan repülő rovarokkal táplálkozó fajokat kivéve, a pókok szinte az összes madár számára megfelelő táplálékok.

Férgek: Férgek közül a madárfiókák számára a harmatgiliszta (esőgiliszta) és a földigiliszta bír a legnagyobb jelentőséggel. A rigófélék és a seregélyek rengeteg gilisztát hordanak fiókáiknak, és ha csak tehetik, ezeket a költési időszakon kívül is fogyasztják. A seregély gyakran még a járdán eltaposott, oszlásnak indult gilisztát is felveszi. Vannak, akik ellenzik a gilisztával történő etetést. Ha a horgászboltban kapható gilisztára gondolok, akkor én is hasonló véleményen vagyok, mivel az méreg, de a kertben gyűjtött példányok kiváló táplálékok az olyan madarak számára, amelyek egyébként a természetben is fogyasztják, illetve a fiókáiknak hordják. A gilisztát nem fogyasztó fajok fiókáival viszont tilos gilisztát etetni, mert az rövid időn belül a pusztulásukat okozza. A giliszta etetését tokos kor végén kezdjük, amikor a fióka már nyitott szemű, erőteljes. A még gyenge, néhány napos kismadarakat nem célszerű gilisztával kínálni. Ezt főként rigófélék esetében érdemes szem előtt tartani, a seregély viszont e tekintetben nem túl igényes, gyakran hordja már a pár napos fiókáinak is.
Etetés előtt a gilisztát elő kell készíteni úgy, hogy egy rövid ideig meleg víz alá kell tartani (fürdővíz hőmérsékletű). A meleg víz hatására a giliszta nyomban elpusztul, nyálkássága megszűnik. Ezt követően konyhai papírtörlőbe csomagolva szárazra kell törölni, és mehet is a fióka torkába. A természetben a madárszülők a járdához, aszfalthoz dörzsölik, vagy a poros földön forgatják, csapkodják a gilisztát, amitől az kimúlik, illetve megszárad rajta a nyálka.

Húsos eleség

Nyers- és főtt húsok, különféle macskakonzervek, macskatápok, kutyakonzervek és kutyatápok tartoznak ide. A varjúfélék közismert nevelőeleségei, de vannak olyanok, akik a rigókat, cinegéket és apróbb rovarevőket is ezekkel próbálják felnevelni. Seregélytől lefelé egyáltalán nem pártolom a hússal, tápokkal, konzervekkel történő nevelést. A seregélyfióka valamennyire bírja a macskatápot, konzervet, valamint a húst, de hogyha étrendjének túl nagy hányadát teszik ki ezek a táplálékok, problémák adódhatnak a későbbiekben. Mivel nem túl igényes teremtés, el nem fog pusztulni, de a tollsorvadás és visszamaradottság bármikor jelentkezhet, ami kirepülés idején elég komoly gond. A kényesebb rovarevő fiókáknak a húsos etetési stílus egyenlő a biztos halállal. Ha valamilyen csoda folytán mégis felnőnek, akkor sem lesznek teljes értékű madarak, amelyek biztonsággal visszaengedhetők a természetbe.
A tollasodó verébfióka egy ideig bírja a macskakonzervet, de bármikor hasmenése lehet tőle, amit utána rosszullét és étvágytalanság követhet. Én egyáltalán nem szoktam húsos eleséggel etetni a nevelési időszakban. Egyedül csak a seregélyfiókának adok húskészítményt, de neki is csak kirepülés után.

Szerző: ot10191