browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Fórum

Üdvözlet Vendég 

Mutat / Elrejt

Üdvözöljük kedves Vendég! A hozzászólás nálunk elvárás, melyhez kötelező a regisztráció!





Oldalak: [1]
Szerző Téma:Fecskemese 2013.
ot1019
Újonc
Hozzászólások: 1
Hozzászólás Fecskemese 2013.
July 14, 2013, 18:06

Fecskemese 2013.

Hosszú történet, de nem bánjátok meg, ha végigolvassátok, mert tanulságos. Ajánlom minden madárbarát ember figyelmébe.

Ezen a nyáron megint neveltem fecskéket az esős lehűlés miatt. Az oldalam régi borítóképeként szereplő fészket természetesen idén is birtokba vették a fecskék, mégpedig ugyanaz a pár, amelyik tavaly is költött benne.
Napokkal az esős idő kezdete előtt, sóderhordás miatt szükségem volt a talicskára, amit korábban azelőtt az épület előtt felejtettem, amiben a fecskéink egy része fészkel. Mielőtt eltoltam volna, úgy döntöttem, hogy a félajtón bekukkantok, hogy állnak az apróságok. (Kívülről gyorsan rájuk lehet pillantani anélkül, hogy a fészekhez mennénk és zavarnánk őket.) Már abba a korba léptek, hogy távolról is jól látszott, ahogy a fészek szélén sorban kikandikál a fejecskéjük. Ahogy felkapcsoltam a lámpát egyből tátogni kezdtek. Akárhogy néztem őket, csak négy tátogó fiókát láttam és az ötödik sehol sem volt, pedig két nappal ezelőtt még öt éhes apróság tátogott, a villany felkapcsolásának pillanatában. Egyből sejtettem, hogy egy, nagy valószínűséggel a legkisebb kiesett a fészekből. Sajnos úgy volt. A fészek alá pillantottam és a hiányzó fecskefióka ott feküdt mozdulatlanul, akár egy darab rongy. Nagyon féltem, hogy későn érkeztem, de szerencsére mikor felvettem –bár már teljesen holtnak tűnt- még élt. Szárnyait párszor lassan megmozdította és a fejét is elkezdte csavargatni, de szemei csukva voltak. A jéghidegre kihűlt, vészesen lefogyott csenevész kisfecske elég szomorú látványt nyújtott, de tudtam, hogy ez csak átmeneti állapot, mert amint megkapja a megfelelő gondoskodást, úgy helyrejön, hogy rá sem lehet majd ismerni. Mivel a fészek, amit készítettem nekik, olyan nagyra sikerült, hogy nyolc-tíz fióka is kényelmesen elférne benne, ezen kívül a bennlévők is láthatóan fejlettebbek voltak, nem volt kérdés, hogy a legkisebb fecskét a testvérek vagy a szülők szándékosan lökték ki, és nem pedig véletlenül pottyant ki. Sajnos ez elő szokott fordulni a füsti fecskéknél.

Ha azt tapasztaljuk, hogy egy fecskefióka ki van esve, és a fészekben lévőknél jóval fejletlenebb, csenevészebb, ráadásul már félholt, akkor nem érdemes visszatenni, mert újból ki fogják dobni. Ezt leírásokból és saját tapasztalatból is tudom. Viszont ember által gondozva szépen összeszedi magát és az esetek többségében ép madárrá fejlődik. Egyéb esetben, ha véletlenül esik ki a fióka, ami a történteket leszámítva jó állapotban van (eleven, kövér, fejlettségben nem marad el a fészekben lévőktől), akkor visszatehető. A fecskék nem fogják kidobni, vagy nem gondozni mert érzik rajta az "emberszagot". Ez csak dajkamese.

Tehát úgy alakult, hogy a rozsdafarkúimhoz egy kisfecske is csatlakozott. Első dolgom az volt, hogy betettem a keltetőgépbe, ahol kb. fél órán belül feléledt és ettől kezdve már igaz erőtlenül ugyan, de tudott kérni. Ezt követően a régi virágcserép fészkemet kibéleltem és elhelyeztem benne. A megtalálásakor éjszaka még égettem rá a kislámpát, de hála a jó túrós keveréknek és a különféle rovaroknak, gyorsan erőre kapott, és másnap délelőtt már nem kellett neki a melegítés.
Sajnos a kisfecském nem maradt egyedül, mert kb. két nap múlva megérkezett az esős lehűlés, ami azt jelentette, hogy hamarosan be kell majd hoznom a többit is a fészekből. Az idő egyre romlott, szakadt az eső, és délután bementem az istállóba, hogy megnézzem milyen állapotban vannak a fészekben maradt fiókák. Ekkor már csak három tátogott a villany felkapcsolása pillanatában, de már nem élénken, ahogy azt korábban tették, hanem meggyötörten. Az egész napos éhezés megviselte őket. A negyedik fióka már félholtan feküdt mellettük a fészekben, akit gyorsan kimentettem, majd ezt követően ő is ment a keltetőbe. Csontsoványra fogyott és jéghideg volt, épp csak aprócska lábait mozgatta a mentés pillanatában, egyébként teljesen halottnak nézett ki. Neki több időre, több mint egy órára volt szüksége ahhoz, hogy a melegben feléledjen. Miután észhez tért, odatettem a már meglévő kisfecském mellé a fészekbe és megkezdtem az etetését. Bár erőteljesen, szinte kétségbeesetten kérte az eleséget, az állapota miatt maga a nyelés még nagyon nehezen ment neki. A szervezetét olyannyira megviselték a történtek, hogy az ürüléke eleinte híg, hurutos volt. Mivel a testvére már helyrejött, ezért őt külön nem kellett melegíteni, mert a tesó már jó meleget tudott csinálni a fészekben. Melléjük tettem a radiátoron a rozsdafarkúimat és miután megetettem őket, ledőltem egy kis időre. Annyira rosszul voltam a front miatt, hogy úgy érzetem menten összeesek, ha nem fekhetek le. Mikor felkeltem és odamentem a madarakhoz, meglepve tapasztaltam, hogy a rozsdafarkúim a saját fészkükből átköltöztek a fecskékhez, és tollazatukat felfújva, aprócska kotlósokként ülték őket. Természetesen tudatában voltam annak, hogy éppen csak kirepülős rozsdafarkúimban nem az anyai ösztön támadt fel hirtelen, mindössze csak arról volt szó, hogy fészküket már eléggé kinőtték, és ezért nem tudtak ellenállni a közvetlen közelükben lévő, jóval tágasabb otthonnak. Viszont mindezek ellenére mégis annyira megható látványt nyújtottak így együtt. Közben beesteledett és a fecskeszülők is beültek a fészekre, ezért a maradék három kisfecskét már nem hozhattam be. Nagyon szomorú látvány volt, ahogyan az elcsigázott, gubbasztó, szárnyaikat lógató szülőmadaraktól a fiókák még este is –ahelyett, hogy pihennének- az eleséget kunyerálták, persze erőtlenül. Ettől függetlenül nem idegeskedtem, mert ők voltak a fészekalj legerősebb fiókái, és volt még bennük annyi élet, hogy másnap reggelig kibírják.
Másnap aztán az volt a legelső dolgom, hogy behoztam őket. Az éhezés miatt már ők is jéghidegek, lassúak és erőteljesen soványak voltak, de szerencsére még nem félholtak. Benn, a virágcserépben azután újból egyesült a fészekalj. Innen számítva kb. egy nap alatt helyrejöttek és már csak a tollazatukban lévő kisebb mértékű károsodás (őszülés, éhségcsíkok) árulkodtak korábbi mostoha sorsukról. A két legkisebb, leggyengébb fecskének volt a legnagyobb mértékű a károsodás a tollazatában. Ezek az elváltozások akkor alakultak ki, amikor még táplálék nélkül a fészekben senyvedtek, és ezen sajnos már nem lehetett változtatni. Viszont a tollaik még jócskán növésben voltak, így miután megkapták a megfelelő gondoskodást, a tollak további szakasza már tökéletes állapotban nőtt ki.
Rengeteget ettek. Sajnos a rossz idő miatt alig tudtam nekik rovarokat gyűjteni, és a fagyasztóban lévő rovarkészlet, valamint a lisztkukacom is vészesen fogyott, emiatt voltak olyan napok, amikor meggyel, cseresznyével és faeperrel voltam kénytelen kiegészíteni a túrós keveréket.
A szülők hamar elfelejtették fiókáikat. A pótköltés nagyon gyorsan megtörtént. Mire annyira megjavult az idő, hogy már vissza lehetett volna őket adni szüleiknek, addigra már az öreg fecskék kitatarozták a fészket és a tojó az első tojását is lerakta. Jelenleg tollasodó fiókáik vannak.

Azt figyeltem meg, hogy ha a fecskeszülők fészekrablás által vesztik el fiókáikat, tehát patkány, nyest vagy egyéb ragadozó viszi el a kisfecskéket a fészekből, akkor egy kicsit nehézkesen kezdik meg a pótköltést, és általában másik fészekbe mennek (ha van készen), vagy egy újabbat készítenek erre a célra. Viszont ha a fiókák a lehűlésben, vagy mérgezés miatt pusztulnak el, akkor a tetemek eltávolítása után az öreg madarak gyorsan nekiállnak a meglévő fészek kitatarozásához, majd a tojó lerakja a tojásokat és megkezdi a pótköltést. Ez is mutatja, hogy mennyire intelligens madarak: képesek különbséget tenni a fiókáikat ért tragédiák között, és aszerint cselekszenek. A lehűlés utáni pótköltés egyedül csak akkor késik, ha a rossz idő makacsul tartja magát, mert extrém rossz idő esetén az öreg madarak még a költőterületet is elhagyják, és általában a nádasokban próbálják átvészelni az ítéletidőt.

Úgyhogy a végén minden jól alakult, mert a szülők által elpusztultnak vélt fiókák is felnőttek, csak azokat én repítettem ki nem pedig tulajdon anyjuk és apjuk. Úgy is mondhatjuk, hogy dupláztunk.
A kisfecskék felcseperedtek, repülésre készen álltak, virágcserép-fészküket elhagyták és ettől kezdve egy ülőrúdon voltak elhelyezve. Esténként még sokáig visszaültek a fészekbe, de napközben már javában repkedtek és a rúdon ültek. Én nem szoktam kalitkába tenni a nevelt fecskéimet, ezért a kirepülésük természetes módon zajlik le.
Eleinte benn reptettem őket, majd miután úgy ítéltem meg, hogy elég fejlettek a kinti repüléshez is, kimentünk a szabadba és kezdetét vette a több mint 3 hétig tartó, kinti röptetéses visszavadítás. Ez a nevelés legveszélyesebb, de ugyanakkor a legcsodálatosabb része is. A fecskék első repülésükkor összevissza repkedtek az öregekkel, de hamar betájolták magukat és ettől kezdve már lehívhatóvá váltak. Az öreg fecskék eléggé meglepődtek a hirtelen jött 5 fiatal láttán ezért hangos csivitelések közepette kergetőzni kezdtek velük a levegőben. Mikor a fecskéim már lejöttek, akkor meg azért csiviteltek, mert próbálták tőlem óvni őket. Nem tudták mire vélni, hogy a kisfecskék minduntalan rám szálltak, ezért riasztásba kezdtek. Természetesen ez a probléma pár nap alatt megoldódott, mert intelligens madarak lévén felmérték, hogy ezek a fecskék nem bajban vannak, én nem egy ragadozó vagyok, hanem nálam menedéket találnak, így abbahagyták a csivitelést a reptetések alkalmával. Később számtalanszor előfordult, hogy mikor leszállítottam őket a volt szőlőlugas drótjára, vagy a fóliabordára, akkor időnként egy-egy öreg madár a jelenlétemben a fecskéim mellé ült egy rövid időre, vagy karnyújtásnyira lebegett előttem. Régebben volt, hogy idegen fiatalok szálltak le az enyémek mellé, de ezt most sajnos nem tapasztalhattam meg, mert a lehűlés a környékünkön mindenütt elvitte az első költést.
Bár nyáron nálunk nem szokott lenni karvaly, most valahogy egy példány itt maradt és gyakran ólálkodik a kertünkben. Kifigyeltem, hogy többnyire dél és 1 óra között jelenik meg, ezért a kinti röptetés első hetén 11 óra után betereltem a fecskéket és majd csak 2 óra fele engedtem ki újból őket. Az öregekre és az önálló fiatalokra már nem jelent veszélyt a karvaly, mert ügyes röptükkel könnyedén kicselezik, sőt, még támadják is, de a frissen kirepült, tapasztalatlan fiókák még könnyű prédái e ragadozónak. Számtalanszor láttam már, hogy a lombkoronába vágva kapja el a fecskefiókát, vagy hirtelen meglepi a dróton ülőket, és azokból ragad el egyet. Ezt tudván nem mertem kockáztatni.
A visszavadítás első hetében az ötödik legfejlettebb, legönállóbb fecském végleg elköszönt. Úgy döntött, hogy inkább a saját lábára áll, és bár gyakran láttam a levegőben cikázni, se etetésekre, se esténként nem jött már vissza.
A röptetés második hetétől megkezdődött a fecskéim spontán önállósodása, és ekkor már a karvalytól sem kellett tartanunk, mert az öreg fecskék vészjelzésére az enyémek is abbahagyták éppen végzett tevékenységüket. Tollazatuk lesimult, majd hirtelen szétrebbentek és a következő pillanatban már a színüket sem lehetett látni. Ilyenkor mindig sietve a magasba tartottak, hogy a többiek közé vegyülve biztos távolságba kerüljenek az akácosban lévő, prédát kereső karvalytól, ami így már jóval kisebb veszélyt jelentett rájuk. Már pont olyan jól repültek, mint a vadon élő társaik, ezért nem aggódtam értük. A manőverező készség elsajátításán kívül megtanulták az önálló táplálkozást is, így az etetések között sem repkedtek üres hassal. Nagy könnyebbség volt ez nekem, mert már nem kellett a bogarakat is előteremteni számukra, elég volt csak a keverékkel etetni, hiszen a keverék mellé szükséges rovartáplálékot megszerezték saját maguknak a levegőben.

Tévhit, hogy az ember által nevelt füstifecske-fiókák természetbe történő visszavezetése nehézkes, és hogy csak tulajdon szülei által nevelve, tanítva válhatnak belőlük a vadonban jól boldoguló, életképes madarak.
A fecskéknek a szülők konkrétan nem tanítanak semmit, a túléléshez szükséges dolgok nagy része beléjük van kódolva. Még a vészhang és annak jelentése is. A fiókák röpképessége az evező- és kormánytollak hosszán múlik, nem pedig azon, hogy a szülők megtanították-e őket repülni vagy sem. Az evezőtollak növekedésével egyenes arányban javul a röpképesség és eközben a fióka a folyamatos kinti repkedéssel beállítja, erősíti repülőizmait, tökéletesíti manőverező készségét. A szülőmadarak a rovarok vadászatára sem tanítják meg őket. A kirepülést követően 1 hétig, vagyis 3 és 4 hetes kor között a fiókák még nem tudnak önállóan táplálkozni, szüleik pont úgy etetik őket a lombkoronában, vagy a villanydróton, mint mikor még a fészekben ültek. Életük 5. hetébe lépve megkezdődik az önállósodásuk. Ilyenkor a repülések alkalmával a levegőben eléjük kerülő rovarokat ösztönösen elkezdik kapkodni. A szülők ilyenkor már egyre kevésbé etetik őket, végül pedig elhagyják az etetést. A fiatalkori tollazat kifejlődik, az evező- és kormánytollak elérik végleges hosszukat, a pállott száj eltűnik, a csőr, a szájzug és a lábak megfeketednek, erőteljesebbé válnak, a tollazat színezete a környezeti hatások miatt megváltozik és ezzel a kirepült fecskefióka önálló fiatal fecskévé alakul át, aki többé már nincs ráutalva a szüleire. Ezek a változások ugyanúgy végbemennek az ember által nevelt fecskéken is, mint a természetben, szüleik által nevelteken.

Mikor fecskéim megunták a kinti repkedést –ami általában este 7 óra környékén történt meg, főleg a visszavadítás utolsó napjaiban- rendszerint a szőlőlugas drótján, vagy a nagykapun gyülekeztek, és várták, hogy bevigyem őket. Sokszor nem is kellett őket megfogni, hanem elég volt csak kinyitni a szúnyoghálót, és szó szerint bevágódtak a folyosóra, hogy elfoglalják az ülőkéjüket. Ebben az időszakban már minden esetben kövéren és rovaroktól jóllakottan érkeztek meg. Ennek mindig nagyon örültem, mert ez arra utalt, hogy most már tökéletesen ellátják magukat, ezen kívül nagyon megható volt számomra, hogy nem az éhség hajtja vissza őket hozzám, hanem a folyosót otthonunknak, engem pedig társuknak tekintenek, és ezért térnek vissza. Előfordult az is, hogy napközben, tetszőleges időpontokban tértek haza. Ez általában vihart jelzett. Hiába tűnt úgy, hogy jó az idő, ha a fecskéim nem várt időpontokban érkeztek meg, pár órán belül már jött is a felhőszakadás. Viszont volt olyan is, hogy úgy nézett ki, hogy vihar lesz, de egyetlen madaram sem akart hazajönni. Ilyenkor végül elment a vihar, és csak egy kevés eső esett.
A visszavadítás utolsó időszakában jártunk, már túl voltunk a három heti kinti röptetésen. Most a negyedik, legerősebb fecske búcsúzott el tőlünk, és már a maradék három sem mindig együtt tért haza, hanem egy állandó volt, mellette pedig a másik kettő váltogatta egymást. Egyik viharos estén csak két fecském aludt benn. Nagyon aggódtam, de másnap délelőtt megérkezett a harmadik is, akit láthatóan nem viselt meg, hogy a kinn a viharban kellett éjszakáznia. Vidáman üdvözölt, majd szokás szerint tovaszállt. Este aztán újból együtt volt mind a három.
A következő néhány napban bejött egy enyhébb, pár napig tartó lehűlés, ami miatt a fecskéim a közelben maradtak. Találtam egy jókora darázsfészket, amit a hűvös időnek köszönhetően könnyedén meg tudtam szerezni a rajta lévő öreg darazsakkal együtt. Feletettem velük az egészet, amitől igencsak belaktak, és ezt követően nem elszálltak, ahogy lenni szokott, hanem egy meglepő dolgot vittek véghez. Azt gondoltam, hogy a 2009-es eset után, amikor a napos korától nevelt fecském elkezdte etetni a később hozzám került fészekaljat, már nem tudnak meglepni a nevelt fecskéim, de nem így történt. A madaraim, mintha összebeszéltek volna, felrepültek, majd szinte egyszerre leszálltak az utcán lévő sáros tócsa mellé. Hamarosan fűszálakat vettek csőrükbe és elkezdték a sarat gyűjteni, majd hozzám repültek vele. Azt hittem, hogy rosszul látok. Rohantam a kameráért, de mire visszaértem már abbahagyták a dolgot, így sajnos nem tudtam felvételt készíteni róla, csak magamban nyugtázni, hogy már megint egy nem mindennapi élményben volt részem.
Mikor újból megjavult az idő, a fecskéim végleg elmentek. Még láttam őket párszor, hívásomra válaszoltak is, de már nem szálltak le hozzám, hanem magabiztosan suhantak tovább a levegőben. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Boldog voltam, hogy madaraim újból visszakerültek oda, ahová valók, hogy erősek, életrevalóak, viszont ezzel egy időben szomorkodtam is egy kicsit, mert hát a nevelés alatt rendkívül hozzám nőttek és emiatt a végső búcsú nagyon nehéz volt. Ez mindig így szokott lenni. Itt véget is ért a fecskemese.

Ezt a történetet azért osztottam meg, hogy felhívjam a figyelmet a fecskefiókák mentésének fontosságára. Akinek a portáján fészkelnek fecskék, fokozottan figyeljen rájuk, ha bejön a hideg esős idő, és az egy napnál tovább tart. Sajnos él az a tévhit, miszerint a fecskefiókák képesek átvészelni a lehűlést hibernáció segítségével. Ez sajnos nem igaz, a rosszidő bejövetelét követő harmadik napon elpusztulnak, ha nem segítünk rajtuk.

Ezért kedves ismerőseim, arra kérlek benneteket, hogy ha időtök engedi, osszátok meg ezt az írást, hogy minél több madárbarát emberhez eljusson, és ezzel minél több fecskefióka menekülhessen meg, mikor jön az ítéletidő!
Bár a fiókák felneveléséhez szükséges némi időráfordítás, van velük munka, de cserébe abban a csodálatos élményben lehet részetek, amit én is időről-időre megtapasztalok, mikor fecskét nevelek. Ez a jutalom, amit a törődésért, gondoskodásért kapunk és ez megfizethetetlen!

A túrós keverék receptje és a vele kapcsolatos összes információ a következő címen érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=csz8NTpmGMk
A videóhoz angol nyelvű leírás tartozik, amit sajnos nem lehet megváltoztatni, ezért a magyar nyelvű leírást majd külön megosztom.

Néhány jó tanács:

A túrós keverék a rovartáplálékon kívül az egyedüli olyan mesterséges táp, ami a fecskék ellátására a legszakszerűbb, a madarak élettanával, emésztési sajátosságaival a legjobban összeegyeztethető. Viszont csak rovarkiegészítéssel működik. Ez bármilyen repülő rovar –legyek, viráglegyek, lepkék, szitakötők, bogarak- lehet, de a legegyszerűbb ha fullánkozott méhet és darazsat, darázsfészket etetünk a fiókákkal a keverék mellett, ha nincs idő a változatos rovartáplálék begyűjtésére. A sáskák, szöcskék, tücskök, légynyüvek, csótányok etetését kerüljük! Ha egyáltalán nincs lehetőség élő eleség begyűjtésére, akkor ideiglenesen a lisztkukac is megteszi. Lisztkukacot egyébként a rovar-túrós keverék étrend mellett is kaphatnak, de csak mértékkel! A túlnyomó részt lisztkukacot tartalmazó, vagy tisztán lisztkukac étrend helytelen, szakszerűtlen. A fecskefiókák minden életkorban rendkívül vízigényesek, ezért itassuk őket gyakran! Aprócska fiókák esetén a rovar vízbemártogatásával, nagyobbacska fiókáknak gyógyszertári pipettából adjuk a vizet. A túrós keverékből formázzunk bogyót a csipesz végére, úgy etessük! A keverékfalatokat jó, ha időnként laktifermbe mártjuk. Ez fokozza az étvágyat és kiegyensúlyozottan fedezi a fiókák vitaminszükségletét. Ásványianyag-készítményt, kalciumot ne adjunk a fiókának! A túróban benne van a szükséges kalciummennyiség és az természetesen, kiegyensúlyozottan fedezi is a fiókák kalciumszükségletét. Az ásványi anyagok mesterséges bevitele nem játék, nagyon könnyen túladagolhatóak, és ez problémákhoz vezethet, főleg kistestű rovarevők esetén. Ha egyáltalán nincs lehetőségünk hirtelen semmilyen rovarhoz, lisztkukachoz jutni, akkor a rovarhiányt átmenetileg meg lehet oldani úgy, hogy a túrós keverékhez az akváriumi halak táplálására szolgáló szárított szúnyoglárvát adunk. Annyit adjunk hozzá, hogy jól látszódjon a keverékben, tehát a keverék barnává váljon. Mivel a szúnyoglárva vizet von el a keveréktől, ezért az megkeményedik. Ha úgy ítéljük meg, hogy már nagyon kemény, akkor adjunk hozzá egy kis vizet, hogy újból visszanyerje gyurmaszerű állagát. Extrém esetben, ha semmilyen rovareleség, szúnyoglárva nem áll a rendelkezésünkre, rövid ideig meggy, cseresznye, faeper, esetleg alma etetésével is fenntartható a megfelelő bélműködés, de ezt tényleg csak vészhelyzetre javaslom. Elhelyezésükre a legpraktikusabb, ha virágcserépben vagy kaspóban, ami méretre nagyjából megegyezik a természetes fecskefészekkel, szállásoljuk el őket. Ebben teljes mértékben megvalósulnak a természetes viselkedésformák, ezen kívül pont úgy ki tudnak belőle üríteni, mintha egy természetes fészekben lennének, ezért a tollazat nem szennyeződik az ürülékkel, ami nagyon fontos.

A történet lehet, hogy elsőre egy kicsit hihetetlennek tűnik, ezért ennek bizonyítására videofelvétel készült, amely végigkíséri a fecskék életét a felneveléstől egészen a visszavadulásig. A videót hamarosan nyilvánosságra hozom.

Oldalak: [1]
Mingle Forum by cartpauj
Verzió: 1.0.33.3 ; Oldal betöltése: 0.038 másodperc