browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Kondíció

MADÁRFIÓKÁK KONDÍCIÓBÍRÁLATA, TESTFELÉPÍTÉSÜK SAJÁTOSSÁGAI

Sajnos a fiókák nevelése során a kondícióról esik a legkevesebb szó, vagy sok esetben semmi. Pedig a kondíció sajátosságai egyértelműen jelzik a gondozó számára, hogy jó úton jár-e, helyesen táplálja-e madarát, avagy sem. Ha tudjuk, hogy egy fiókának kondícióját tekintve hogyan kell normális esetben kinézni, akkor az viszonyítási alapul tud számunkra szolgálni a későbbiekben, így a kondícióban bekövetkező legapróbb változást figyelembe véve még időben tudunk változtatni, amennyiben szükséges.
Sajnos nem mindig elég a fiókát a fészekben ülve szemlélni, és az alapján megítélni az állapotát. Számos fióka még akkor is élénken kéri egy darabig az ennivalót, amikor már nagy a baj. Ebből szokott aztán következni a hirtelen pusztulás és a tanácstalanság, hogy “pedig este még annyira jól volt, kérte az eleséget, csipogott, de reggelre meghalt.” Egy kezdő madárnevelőtől aki életében akkor lát először fiókát, amikor rátalál fészkéből kiesett védencére, nem várható el, hogy tisztában legyen a kismadár élettanával. Teljesen jogos, hogy az aluszékonyságot álmosságnak, a soványságot pedig normális állapotnak könyveli el, főleg, hogy a madarak még ráadásul törékeny lényeknek is vannak elkönyvelve a köztudatban.

Szóval, akkor mit is kell figyelembe vennünk?

Leszögezhetjük, hogy az énekesmadarak fiókái esetében a kövérség nem probléma, hanem normális, kívánt állapot. A madárszülők lehetőségeikhez képest kövérre nevelik csemetéiket. Még ez akkor is így van, ha sok fióka van a fészekben. A sokfiókás fészekben cseperedő kismadarak is jó kondiban vannak, a testméret az, ami ilyenkor kissé lecsökken, illetve ha vannak konkrétan elnyomott fiókák a szóban forgó fészekben, akkor azok teljesen lesoványodva néhány nap alatt elpusztulnak. Van, amikor a visszamaradott fiókák mégis megérik a repülős kort. Ez abban az esetben lehetséges, ha megkapnak egy minimális mennyiségű táplálékot (időnként ők is szóhoz jutnak az erősebb testvéreik mellett), ami éppen csak annyira elég, hogy életben tartsa őket, de annyira már nem, hogy normálisan ki is tudjanak fejlődni rajta.
Ők majd a kirepülés időszakában fognak elpusztulni, mivel életképtelenül, nem megfelelő testi adottságokkal hagyják el a fészket. Példának meg lehet említeni a röpképtelen, földön ugráló seregélyfiókákat, amelyeken látszik, hogy benne vannak a korban, mégis csököttek, vagy a zebrapinty nagyságú “kirepült” háziveréb-fiókákat, melyeket rendkívül rossz minőségű, szőrszerű, ősz tollazat borít és súlyos esetben szinte a felismerhetetlenségig el vannak torzulva.
Amikor találunk egy fiókát, az legyen az első dolgunk, hogy vizsgáljuk meg a kondícióját, és későbbiekben a nevelés folyamán is folyamatosan ellenőrizzük azt.
A kopasz, tokos fiókáknál nyilvánvalóan látszik a test állapota, a tollas fiókák esetében viszont el kell fújnunk a tollazatot, hogy ezt szemügyre tudjuk venni. Néhány szakember, az általuk közzétett cikkekben gyakran riogat azzal, hogy a madárfiókák már néhány óra éhezés után is elpusztulnak. Ez így ebben a formában nem igaz. Ez a megállapítás akkor állja meg a helyét, ha vészesen legyengült fiókát találunk. Nekik valóban nem mindegy, hogy még néhány óráig éhezniük kell, vagy pedig azonnal megkapják az életmentő gondoskodást. A kövér, élénk fióka nem fog elpusztulni néhány óra éhezés után, hanem először lefogy és majd csak utána múlik ki, de persze ez nem jelenti azt, hogy elaltathatjuk magunkat. Az ilyen fiókákat is a lehető leghamarabb megfelelő gondoskodásban kell részesítenünk. A felismerés, hogy még nincs legyengülve a madarunk, arra jó, hogy nem kell a pusztulásától tartva rettegnünk addig, amíg hazaérünk vele, vagy tudunk neki hozni SOS lisztkukacot a boltból.
A kopasz (min. 3-5 napos) és tokos fióka külleme a kondi szempontjából nagyjából azonos, viszont a tollas fiókáé ezektől valamelyest eltér. Kezdjük tehát a fiatalabb –kopasz és tokos- fiókák jellemzésével: Ha a madárfiókát összességében szemügyre vesszük, először is azt kell tapasztalnunk, hogy telt. Én ezt konyhanyelven úgy szoktam mondani, hogy lédús, de szakszerűen fogalmazva a legjobb szó erre a hidratált. Ha a testet úgy ítéljük meg, hogy kellően vaskos, vizsgáljuk meg a fejet és a nyakat. A nyaknak viszonylag vastagnak, a nyakat fedő bőrnek rugalmasnak kell lennie. A fej legyen kerek és telt. Ha a testet nézzük először, vegyük szemügyre a mell állapotát. Bár az ilyen korú fiókák melle még alapból fejletlen, azért jól látszik rajta a kondícióban bekövetkező pozitív, vagy negatív változás. A mell normál esetben telt és pirosas színezetű. Az nagyon jó, ha a középen húzódó mellcsont valamivel mélyebben helyezkedik el, mint a mellizomzat felszíne. Ha pont egy síkban helyezkedik el az izomzat és a csont, még az is jó. A comb legyen telt. Ha tovább megyünk, elérkezünk a madár hasáig. A madár hasa közvetlenül a mell végénél kezdődik és valamivel a kloáka előtt fejeződik be. Mivel az ilyen korú fiókák hasa még néhány testtájukhoz hasonlóan szinte átlátszó, így szemügyre véve kitűnően kiolvasható belőle a kismadár állapota. Ahogy vége van a mellcsontnak, ott található keresztben egy sárgásfehér hájsáv. Hanyatt fekve baloldalon van a máj, jobb oldalt pedig a zúza. A máj lilásrózsaszín színezetű, a zúza alapban világosszürke, de a benne lévő tápláléktól megváltozik a színe. Ha a fióka húst kapott, akkor rózsaszínes, a lágykeveréktől sárga, a rovaroktól sötétszürke, mageleségtől sárgásszürke. Ha lágyeleséget és hozzá kísérőnek a fajra jellemző megfelelő mennyiségű rovartáplálékot adunk a fiókának (leghelyesebb táplálási mód), akkor a zúza mozaikos mintázatú sárga és szürke színű.
A máj és zúza között, a mell alatti keresztben lévő hájsávról rá durván merőlegesen egy újabb hájsáv fut végig hosszában a has közepén, ami végül körülöleli a kloákát. Vannak olyan madárfajok, ahol a máj alatti területen két egymással párhuzamos hájcsíkot lehet megfigyelni, és ezek egyike sem kapcsolódik a mell alatti hájcsíkhoz. A zúza és a máj közé esik a belek tájéka és a háj a belek közötti hártyákra rakódik, majd válik itt láthatóvá. A máj alatt, kicsit oldalirányban előtűnik a vékonybél kanyarulata, ami az igen jól látható hasnyálmirigyet (pancreas) öleli körül. A hasnyálmirigy nem tévesztendő össze a zsírlerakódással, így ha egy egyébként erősen legyengült fiókán megpillantjuk ezen a területen a feltűnő világos, vajszínű lapos, hosszúkás korongot, akkor az nem egy nyugalomra okot adó hájtartalék, hanem csak a fióka hasnyálmirigye. A hason lévő zsírlerakódásokon kívül a kulcscsontban, kétoldalt a faron, valamint mindkét hónaljban is vannak zsírpárnák. Ezek a zsírpárnák és hájcsíkok összefüggésben vannak egymással, így ha megfelelő állapotban van a fióka, akkor mindenütt van háj, ha le van fogyva, akkor pedig nincs sehol sem. Olyan nem fordulhat elő, hogy egyik területen van zsírpárna, másutt meg nincs.
Az anyányi, tollas, már madárnak kinéző fiókákon is úgy van minden, ahogy fent leírtam, csak náluk már másak a testarányok és a bőrük áttetszősége is csökken. A korábban, a szinte csak egy nagy hasból álló fiókának most már a melle lesz a legszembetűnőbb testtájéka, a hasa zsugorodásnak indul. Az alatt a folyamat alatt, míg a tojásból kikelt “marslakóból” madár fejlődik, a test komoly átalakuláson megy keresztül, és ezek a változások egészen az önállósodásig tartanak. A frissen kirepült kor és az önálló kor között is változik a madár teste, csak ez a változás már nem annyira szembetűnő. Az önálló fiatal madárnak tulajdonképpen az öregekével megegyező a teste, csak fiatalabb kiadásban.
Ha tollas fiókát találunk, kézbe véve rögtön lehet érezni, hogy tömzsi-e vagy nem. Ezt követően vizsgáljuk meg a tollak szétfújásával a mellet és a hasat. Ha azt tapasztaljuk, hogy a fióka melle szép kerek, rózsaszínes, a fent említett helyeken sárgásfehér zsírpárnák vannak, és van a madárnak hasa, akkor a kismadár még nincs életveszélyben.

A kondícióban bekövetkező változások:

Ezek a változások lehetnek negatívak és pozitívak. Először jöjjenek a negatív változások.
A fejletlenebb tehát tokosodó, vagy kopasz fiókák, ha valami miatt nem jutnak elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű táplálékhoz rövid időn belül fogyásnak indulnak. A fogyás kezdeti stádiumában először a zsírpárnák tűnnek el a fiókáról, majd a nagy hasa kissé összemegy. A mell elveszti rózsás színezetét és fakó sárgává válik. A mell alsó részénél kétoldalt egyre inkább előtűnnek a bordák, a háton, illetve a hónaljnál egyre inkább láthatóvá válnak a tüdők. A fej levékonyodik, szinte csak egy bőrrel fedett koponyává válik, a nyakra rászárad a nyakbőr és végül az egész madár szó szerint megaszalódik, olyan lesz, mint egy múmia. Ha az ilyen pórul járt fiókát sikerül még időben pártfogásba vennünk, akkor a javulás első jeleként a has fog teltebbé válni, ezt követi a kis fióka testének egyre teltebbé válása, végül pedig megjelennek az elvesztett zsírpárnák is.
Ha már nagyobbacska tokos és tollas kor közötti, vagy anyányi tollas a fióka, akkor a legeslegelső jele a fogyásnak az, amikor a testen található zsírpárnák és hájcsíkok a normál fehér vagy sárga színről narancssárgára változnak. Ha még semmi sem látszik a fiókán, de már megtörtént ez a bizonyos színváltozás, akkor tudjuk, hogy a kismadarunk fogyásban van. Mivel ekkorra már egy jó ideje nem evett, a hasa beesetté válik, a zúza szinte eltűnik. Ilyenkor nincs még életveszélyben a fióka. Ha továbbra sem kap ennivalót, akkor a zsírpárnák tovább vörösödnek és persze zsugorodnak is. A mell és a test többi izomzata is sötétedni kezd. Az izomzat is elkezd fogyni, aminek a legszembetűnőbb jele a mell fogyása, amikor a mellcsont egyre inkább előtűnik, a kétoldalt lévő izomzat pedig fogy. Ez már aggasztó állapot, ilyen esetben lehető leggyorsabban meg kell kezdeni a fióka táplálását. Végső esetben a zsírpárnák maradványai teljesen pirossá válnak, majd eltűnnek. A vészesen legyengült fióka papírvékony, az a kevés kis izomzat, ami megmaradt rajta sötét lilásszürke, a melle szinte penge. A kismadár testhőmérséklete is csökken, feje levékonyodik, és már szinte alig van benne élet. Az ilyen állapotban talált fiókák sem reménytelenek, ha rövid időn belül meleg helyre kerülnek, folyadékhoz és eleséghez jutnak, szinte pillanatok alatt megkezdődik szervezetük feljavulása.
Mikor egy olyan fiókát találunk, ami már jócskán le van fogyva, de azért még kéri az ennivalót, tehát van még benne élet, akkor kíméletes kezdeti etetés után azt fogjuk tapasztalni, hogy a has kicsit teltebbé válik, a zúza pedig keményen kidagad. Ha erre ráitatunk, akkor a has még egy fokkal teltebb lesz. A megfelelő gondoskodás hatására a has megtartja teltségét és a zúza és máj közötti területen láthatóvá válik az átlátszó hártya. A test egyre teltebbé válik, az izomzat elkezd kivilágosodni és a hason lévő belek közötti hártya, valamint a többi zsírpárna helye elkezd pirosodni, vastagodni.
A további javulás eredményeként az izomzat folyamatosan épül, ezzel egy időben a zsírpárnák már tovább nőnek és narancssárga színűre változnak. Ennél a pontnál a fióka már eléggé élénk, és a testhőmérséklete is visszaállt.
A legvégső stádiumban már minden visszaépül, az izomzat normális színezetűvé válik és a háj a normális sárga, vagy sárgásfehér színt mutatja. A mell még ilyenkor nem teljesen épült fel, mert a mellizomzatnak van a legtöbb időre szüksége ahhoz, hogy teljesen regenerálódjon, de ekkor már a fióka rég nincs életveszélyben és kondíciója ezt leszámítva már-már tökéletes.
A normális kondíciótól természetesen pozitív irányban is el lehet mozdulni. Ezt az állapotot túlkondíciónak nevezzük. Ez általában egy jól eltalált kézzel nevelés esetén következik be, amikor a fióka nagyon jól reagál az általunk felkínált eleségre, és a táplálék bőséggel áll rendelkezésére. Túlkondíciót tokos kor végétől lehet csak elérni, amikor a növekedés üteme arányaiban lassul. Ebben az esetben azt tapasztaljuk, hogy a fióka állandóan éhes, szinte képtelenség jóllakatni. A zsírpárnák rendkívül vaskosak, hófehér színűek. A hason lévő hájsáv igen széles és már a zúzára is ráterjedt. Dupla hájcsíkkal rendelkező madárfajoknál a sávok addig szélesednek, míg össze nem olvadnak. A mellizomzat igen erőteljessé válik, és kétoldalt annyira kidomborodik, hogy a középen lévő mellcsontot szinte már alig lehet felfedezni. A fióka élénk, meglehetősen telt, és ha kézbe vesszük, jó sütősnek, illetve tömzsinek és súlyosnak érezzük.
Ha a túlkondíciót el tudjuk érni, annak csak örülhetünk. A jó kövér fióka gyorsan és tökéletesen fejlődik. Kirepüléskor életerősen, tökéletes tollazattal hagyja el a fészket. Az így nevelt madárnál gyakran előfordul, hogy a fajra jellemző átlagos testmérettől sikerül egy kicsivel nagyobbat produkálni. A túlkondíció a természetben is elfordulhat, ha kevés fióka (főleg amikor 1-2 db) van a fészekben.
Úgyhogy tartsuk szem előtt a “minél kövérebb, annál jobb” elvét, ha fiókát kell nevelnünk. Olvastam már ezzel kapcsolatban olyan írásokat, ahol az elhízást, mint problémát említik a madárnevelésben. Ha ilyennel találkozunk, egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül. Esztelenség a fiókát szándékosan, az elhízástól rettegve soványabban tartani, mivel ezzel a fejlődésében gátoljuk. A kövér fióka testsúlya kirepülés után spontán normalizálódik.

Szerző: ot10191